Mit is jelent pontosan a bankon kívüli halasztott fizetés? Elmondjuk.
Munkásságunk során sok esetben találkoztunk azzal a problémával, hogy ugyan egy ház tetője már igencsak megérett a felújításra, ugyanakkor a benne élő család forrási nem voltak elegendőek ahhoz, hogy belevágjanak egy nagyobb felújításba, még akkor sem, ha az általunk használt technológia jóval kedvezőbb árú, mint a piacon elérhető egyéb technológiák.
Sokáig törtük a fejünket, hogyan tudnánk segíteni ezeknek az embereknek elérni, hogy egy valóban minőségi és kielégítő környezetben élhessenek, átélhessék a felújított tető nyújtotta örömöt és előnyöket.
Tudjuk, hogy a banki hitelek felvételétől sokan félnek, hiszen az utóbbi évtizedekben sok rossz tapasztalatot szerezhettek ezekkel kapcsolatban az emberek.
Másrészről a hitelképesség kiszámítása nem mindig objektív, és a sokszor szabadfelhasználásúnak mondott hitelek feltételei is elég kedvezőtlenek.
Nem volt hát mit tenni, ki kellett dolgoznunk egy saját konstrukciót, amelynek segítségével sokkal szélesebb körben tehettük elérhetővé a tetőfelújítást, ugyanakkor nem hoztuk az embereket kiszolgáltatott és lehetetlen helyzetbe.
Ez egy olyan lehetőség, amivel meggyorsíthatjuk a folyamatokat, hiszen nem kell megvárnia a családnak, hogy összegyűljön a tetőfelújításhoz szükséges teljes összeg.
Tulajdonképpen egy halasztott fizetésről van szó, melynek során az előre megállapodottak szerint egy előleg megfizetése után, a megrendelő az összeg fennmaradó részét havi törlesztőrészletekben, az előzőleg leszögezett és ügyvéd által hitelesített feltételekkel fizeti meg.
Félreértés ne essék: a tető árát így is ki kell fizetni, de ez egy nagyszerű lehetőség azoknak, akik ezt egyben, egy összegben nem tudják megtenni.
Mikor ezt megálmodtuk, még nem tudhattunk róla, hogy a kormány a 2021-es évben olyan kedvező lakásfelújítási támogatás rendszert vezet be, melynek köszönhetően a családok akár 50% kedvezménnyel is felújíthatják tetőiket.
A két rendszer kombinációja azonban valóban egy páratlan lehetőség, egy olyan könnyítés, mely sokaknak élete álmának megvalósulását teszi lehetővé.
Hogy hogyan lehet ezt a páratlan lehetőséget igénybe venni?
Az első lépés, hogy ügyfeleink felveszik velünk a kapcsolatot a weboldalunkon található elérhetőségeink valamelyikén. Miután átbeszéltük az elképzeléseket, felmérést végzünk, ennek során határozzuk meg a szükséges munkafolyamatokat és a leendő költségvetést.
A pontos árajánlat kiadását követően van lehetőség egyeztetni a fizetési ütemezést, mely minden esetben egyedi, egyéni megbeszélés tárgyát képezi.
Miután ügyvéd előtt megszületett a megegyezés, és aláírtuk a papírokat, már el is kezdődhetnek a munkálatok, melyeket rövid időn belül el is tudunk végezni. Ennyire egyszerű és átlátható az egész.
Cégünk több tíz éves tapasztalattal rendelkezik a szakmában, így biztosan állíthatjuk, hogy munkánk kiállja az idő próbáját, ügyfeleink nagy elégedettséggel beszélnek rólunk minden esetben.
Könnyű tetők teljes kivitelezésével, tetőépítéssel, tetőfelújítással, tető hőszigeteléssel és víz szigeteléssel foglalkozunk, szinte bármilyen esetre tudunk kifizetődő megoldást ajánlani.
Egyedi fejlesztésű technológiáink költséghatékony és gyors tetőfelújító megoldások, terjedelemtől, szerkezettől és dőlésszögtől függetlenül tudjuk vállalni a munkálatokat az ország bármely pontján.
Legyen szó akár régi pala, zsindely vagy cseréptetőről, mi újjá varázsoljuk azt a lehető legkevesebb idő és költség befektetéssel, azonban kiváló, a legmagasabb szakmai elvárásoknak is megfelelő minőségben.
Keressen minket bizalommal, és beszéljük át a részleteket mihamarabb, hogy akár már a közeljövőben megvalósíthassuk felújítási terveit. Ígérjük, hogy tőlünk minden kérdésére kielégítő és gyors választ fog kapni, a munkálatok közben precíz munkavégzésre és kiszámítható költségekre számíthat.
Várjuk jelentkezését!