TETŐFEDŐ BLOG

BLOG
OLDALUNKON AZ ALÁBBI
TÉMAKÖRÖKBEN
TALÁLHAT CIKKEKET:

 

Tetőfedés, tetőfelújítás,
tetőszigetelés

Mit jelent pontosabban a lapostető vízszigetelése?

Mit jelent pontosabban a lapostető vízszigetelése?

Számos esetben előfordulhat, hogy egy ingatlan tetőszerkezetének szigetelése nem megfelelően történik, vagy az idő múlásával elöregedik a szigetelés

Ez szinte minden fajta tetőtípust érinthet, de a lapostetők esetében a megfelelő szigetelés kiemelten fontos, főképp a csapadék elleni védelem miatt

 


Éppen ezért az alábbiakban azzal foglalkozunk, hogy mit is jelent a lapostető vízszigetelése és miként érhetjük a legjobb szigetelést e téren



Lapostető fogalma



A lapostetők fogalma alatt azokat a tetőszerkezeteket értjük, amelyek lejtése nem haladja meg a 7%-ot.

A lapostető szigetelés az épületet felülről érő hatások ellen védő szigetelő rétegek összessége, ami tartalmazza a csapadékvíz elleni szigetelést és az épület funkciójának függvényében hőszigetelést is, valamint az ezekhez szükséges kiegészítő rétegeket (pl. elválasztó rétegek, lejtésképzés, párazáró réteg).

Lapostető vízszigetelés feladata

lapostető vízszigetelésének feladata, hogy védje az épületet a csapadéktól.

Ezen felül a tető felületét érő egyéb hatásoktól is védi a többi szerkezeti elemet, így védhet a napsugárzástól, szélhatásoktól, vegyi hatásoktól.
A minőségi szigetelés igazán hosszútávon válhat kifizetődővé, hiszen jelentősen meghosszabbíthatja a tetőszerkezet élettartamát, így gondtalan mindennapokat biztosíthat számunkra.

Lapostető típusok

A tető szigetelésének mikéntje nagyban függ attól, hogy milyen típusú lapostetőről is van szó.
Emiatt jó, ha tudjuk, hogy találkozhatunk: nem járható és járható lapostetővel is.

Utóbbira hivatkozhatunk úgy, is, hogy hasznosított lapostető, ezen belül pedig megkülönböztethetünk:
 

  • gyalogos forgalomra szánt (pl. terasztető)

  • járműforgalomra méretezett (pl. parkolótető),

  • növényzettel telepített zöldtetőt.


A zöldtetők esetében még megkülönböztetünk további két típust, melyek az:
extenzív zöldtetők és az intenzív zöldtetők.

Extenzív tetők közé a vékony talajréteggel ellátott, kisméretű növényzettel telepített zöldtetőt tekinthetjük, míg a vastag földréteggel kialakított, akár fás szárú növényzettel telepített zöldtetőt tekinthetjük intenzívnek.

Utóbbiba tartoznak a hegyoldalba beépített, növekvő vastagságú földréteggel ellátott építmények (pincék, garázsok) szigetelései is.

Lapostető vízszigetelési védelme

Jól látható tehát, hogy a lapostetőkön belül is megkülönböztethetünk számos típust, melyek közül többnek is igen magas igénybevételt kell kibírnia.
 

  • Legyen szó azonban bármelyik típusú tetőről is a minőségi csapadékvíz elleni szigetelésnek a következő hatásoknak kell ellenállnia:

  • Csapadékhatás elleni védelem

  • A tető felületét érő csapadék mindennemű (eső, hó, zúzmara és jég) védelmét el kell látnia, az év minden egyes szakában.

  • Napsugárzás elleni védelem


A tető felületétől és anyagától függően a napi hőingadozás akár 60 °C-os nagyságú is lehet, éves viszonylatban vizsgálva pedig már 110 °C nagyságú hőingadozásról beszélhetünk. A tetőn előforduló legmagasabb hőmérséklet könnyedén meghaladhatja a 80 °C értéket.
A tetőszigetelést a napsugárzás részét képző ibolyántúli (UV) sugárzás is éri, amely a hőingadozással egyetemben hosszútávon kárt tehet a kevésbé minőségi szigetelésekben.

Szélhatás elleni védelem

laposteto vizszigetelese tetozo1

A tetőszigetelést a szélhatásokból adódóan jelentős erőhatás érheti.


Ennek értéke függ az épület földrajzi elhelyezkedésétől, környezetétől, formájától és magasságától is.
A szélhatások elleni védelem érdekében a megfelelő leterhelésről, mechanikai rögzítésről vagy ragasztásról gondoskodni kell, amihez mindenképp minőségi kivitelező választása javasolt.

Mechanikai hatások elleni védelem

Ide tartoznak a természeti környezettel, időjárással összefüggő hatások (pl.: jég), a karbantartás és a hasznosítás során fellépő terhelések és igénybevétel is.

Vegyi hatás elleni védelem

A légköri szennyeződésből a csapadék által kioldott vegyi anyagok, melyek különösen a vegyi üzemek, ipartelepek közelében fordulhat elő nagyobb mértékben s károsíthatják a szigetelést, amennyiben az nem minőségi ellenálló anyagból készül.

Hő- és párahatás elleni védelem

Az épület belsejében és a külső térben kialakuló hőmérséklet- és páranyomás-különbség kiegyenlítődésével kialakulhatnak hőmozgások, és páravándorlások a tetőszerkezetben, melyek ellen szintén védhet a megfelelő vízszigetelés.
Ezért fontosnak a megfelelő minőségű munkavédelmi ruházatok.

Lapostető vízszigetelés kiválasztása

Mint minden ingatlan érintő beruházás esetében, úgy a vízszigetelés során is törekedjünk, arra, hogy minőségi anyagokból, megbízható kivitelező segítségével történjen a kivitelezés.
Ellenkező esetben nem biztos, hogy a kellő hatást érjük el és így rövid időn belül újra a szigetelő réteghez kell nyúlni.

Tehát
A lapostetők vízszigetelése tehát nem csak a csapadékvíz elleni védelemben fontosnak, hanem egyéb védelmi funkciókat is elláthatnak. 

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések

Contact információk
+36 70 275 9175
Itt egy olcsó és jó megoldás oldalán van, amely tetőfelújítással foglalkozik ...akár RÉSZLETFIZETÉSI lehetőséggel!
Nyitvatartás
Igazából annyit dolgozunk, hogy magunk sem tudjuk a pontos nyitva tartást
Oldalunkat kezeli és a Marketing feladatokat ellátja a Kreatív Inas marketing ügynökség..
Az oldallal kapcsolatos elírások, működési zavarok ügyében az alábbi email címre várjuk levelét: kreativinas@gmail.com